Üdvözlet

Ahelyett, hogy elkezdenék írni magamról, leírom a legfontosabb dolgokat, amiket tudnod kell, hogyha netalán időt szakítasz az oldalra.

20 éves vagyok. Ráadásul lány. - hímsovinisztáknak tökéletes célpont.

Nem hiszek a sorsban, sem a karmában. Nem hiszek semmiféle spirituális cuccban.

Nem hiszem, hogy tehetetlen bábuk vagyunk, akiket a sors vagy a végzet taszigál.

Református vagyok eredetileg, Istenben, vagy valami Teremtőben hiszek, de kétlem, hogy ez a bibliai lenne. És köszönöm, nem akarok áttérni semmilyen vallásra.

Nem vagyok liberális sem. - bocsi.

Viszont abban hiszek, hogy felelősek vagyunk az életünk alakulásáért. Hiszek a pszichológia működésében, és abban hogy igazából az ember bármire képes. - bizonyos nyomás hatására.

Szeretek filozofálni, és a rózsaszín szűrőt félretolva vizsgálni a dolgokat.

Tehát a realitásban, az emberiségben magában, és magamban hiszek.

Szóval figyelmeztetnélek, hogy lehet, hogy a lelki nyugalmad megzavarására alkalmas bejegyzéseket fogsz itt találni.

És nem baj, ha nem értesz egyet.

Feedek
Megosztás
Címkefelhő

Kedves Ákos!



Hát nem igaz, próbáltam itt legalább már két napja visszanyelni az indulataimat Ákos iránt, és túllépni ezen az egész mizérián, ami zajlik körülötte, de nem megy. Muszáj leírnom. Ki kell adnom magamból ezt, mert megőrülök...


Szóval kedves Ákos...


Ha röviden akarnám összefoglalni ezt az egészet, azt mondanám, hogy mélységesen csalódtam benned... és legszívesebben összetörném az összes CD-t, amim volt tőled... komolyan mondom.


Emlékszem rá, ahogy 13 évesen hallgattam a zenéidet az orbitális nagyságú discmanen, sétálgattam az udvaron, vagy ültem a hintaágyban, és könnybelábadt szemmel dúdoltam a dalaidat. Azt éreztem, hogy végre van egy Férfi előadó, aki túl tud lépni a saját egóján a sok idióta hímneművel ellentétben, és mer olyanokról énekelni, mint a szerelem és az érzelmek (persze az, hogy nem tudtam még jól angolul, nagyban korlátozta a zenehallgatási kísérleteimet, ezért csak te voltál nekem). 



Nagyon tetszettek a dalaid, a szövegeid ütöttek, eltaláltak, mint ahogy Ludas matyi eltalálta az ostorával Döbrögit. Nem mondom, hogy nagy rajongód voltam, mert ötven forintért inkább üres cédét vettem volna, mint a te lemezeidet, de azért szerettem amit csinálsz. Nem voltál nagyon jó, de arra éppen elég, hogyha depresszióba estem a semmi miatt, akkor betehettelek és kisírhattam magam. 


Ami miatt szerettelek még, az az, hogy azt hittem, hogy te szereted és megérted a nőket. Komolyan ez jött le a számaidból. Az, hogy mellettünk állsz, és kimered mondani ami van, te más vagy, mint a többi: Neked van szíved!


Aztán néhány interjúdban elböfögtél néhány olyat, hogy te majd akkor veszed el a feleségedet, hogyha megszüli neked a harmadik gyereket is, valamint hogy a nő az egy csodálatos teremtés, mert miközben te lengeted a farkadat a szélben, ő megcsinálja neked az ebédet és kiszól, hogy a vájúhoz mehetsz. Te pedig boldogan rohansz az asztalhoz, ülsz le, és szolgáltatod ki magad, a legcsekélyebb bűntudatot sem érezve, mert ugye ez Neked jár.


Ezeket elengedtem a fülem mellett, mert azt hittem csak pillanatnyi elmezavar, hiszen az nem lehet, hogy Te, aki olyan szenvedélyesen énekelsz, ezeket komolyan gondold. Mentegettelek, ahogy a bántalmazót mosdatja az áldozata néha, kifogásokat, okokat gyártottam magamnak arról, hogy miért mondhattad ezeket. Biztosan csak rossz napod volt, te igazából nem ilyen vagy, biztos csak történt valami, ami miatt ezeket kiokádtad magadból.


Aztán egyre többet nyilatkoztál különböző újságoknak és csatornáknak, és fellebbent az a hír is,  hogy szeretsz a rajongó lányok között "vadászni" - és ezt a te feleséged milyen nyugalommal és áldozatkészséggel tűri, micsoda egy angyal! 


Szerencsére ezt csak akkor hallottam, mikor már kezdtem kiszerelmesedni belőled, mert elkorcsosultál egy csöppecskét, és letértél arról a pályáról, amiért megszerettelek. Ez jogodban állt - ahogy nekem is, hogy ezért elfelejtselek hosszú, hosszú időre. Nem utáltalak, csak már nem voltál szimpatikus, mondjuk ki kereken, férfiassan...! (vagy mi..)


Időnként felröppent egy-egy hír, hogy itt meg ott adsz koncertet, bevágtak rólad néhány képet, és hogyha nem írják alá, hogy az a kép téged ábrázol, esküszöm, nem ismertelek volna fel. Ekkorra már abszolút semmi közöm nem volt hozzád, és nemhogy az új, de még a régi számaid is nevetségesen és manipulatívan hangzottak, igazi Coelhos neszesemmifogdmegjól volt az összes, amit visszahallgattam. Kirázott a hideg kissé, de ez már távolról sem a plátói szerelmi borzongás volt, mint anno. 


Most pedig feltetted az i-re a pontot öcsém, a női princípiummal, meg hogy "ami nem normális, az abnormális"! Bravó Ákos, ennyi logikát egy helyen, komolyan mondom, a végén még talán politikusi pályára is állhatnál (ha nem odaigyekeznél éppen Kövér László nyomdokaiba ugye.)


Nem az a gond, hogy van véleményed, hanem hogy pont Lacika beszéde után mondtad el szinte ugyanazt, amit ő mondott, és amit az egész FIDESZ állvatapsolással jutalmazott és bólogatott hozzá. Az a FIDESZ, aki nem enged nőket a politikába "az ő érdekük miatt", akiknek a pártjában több nőverő is jól elfér, akiknek a HabonyÁrpija lebukott egy ibizai kurvázás és bulizás alatt... Az, aki kötelezővé tette a hittanoktatást MINDENHOL, őrültmód pusztítja az oktatási rendszert, és beleszól az emberek magánéletébe ott ahol csak tud, a KDNP-vel karöltve.

Mert hiába tette oda KövérLaci azt, hogy "szeretnénk"... egy politikus soha nem azt mondja el, amit szeretne, hanem ami előbb-utóbb be fog következni és amit látni AKAR az országban. Ez a szabadság illúziója, kedves Ákos, mert az hatalmas tévhit, hogy te majd mindig eldöntheted, hogy szülsz vagy nem szülsz. Először jött a Népesedési Kerekasztal, aztán Dúró Dórika a "nemzetmentés-kompatibilis párválasztás"-sal, majd hogy nem kérnek "a genderőrületből", most pedig csak éppen véletlenül szót emelt László azellen, hogy szinglihordákkal van tele Magyarország, és na, hát "szüjjetekmá', mer' fogy a magyar!" 


A Jobbik is meglengetett régebben egy abortusztilalmat, igazán nem csodálkoznánk, hogyha bekövetkezne egy újabb Ratkó-korszak, ahol senki nem döntheti el igazán, hogy mit szeretne. És ahogy visszajött a "Lánynak szülni dicsőség, asszonynak kötelesség" mondóka, joggal szorul össze a gyomrunk, mert a Ratkó 2.O is eljöhet lazán. Ja, hogy mellékhatásként negyven gyerek szorult össze egy osztályteremben a nagy "baby boom" után? Hogy az egekbe szökött az illegális abortuszok száma, emiatt sorra haltak a nők a beavatkozás alatt vagy után? Hogy családok mentek tönkre anyagilag, mert sem a lakhatást, sem a gyereknevelést nem tudták finanszírozni? 



Kit izgat, hiszen MEG VOLT MENTVE A HAZA! Jöttek a kölkök szép sorban, a bőrfotelekben pedig dörzsölték a tenyerüket és vállonveregették egymást, hogy micsoda zsenik, hát ezt is megoldották. Nincs lehetetlen, csak tehetetlen ugye. Mindezt pedig megkenték jó álkeresztény maszlaggal, a nyomasztást és az égbekiáltó bűnt palástolva maguk elé húzták Istent, a Hazát, és a Szent Családot. 


(Nincsen Deja vu-je még valakinek rajtam kívül?... )


És te beálltál ezek mögé, erősíted egy poltikai párt véleményét, mint sztár. Végignéztem az interjúdat, bár be kell vallanom, sokszor meg kellett állnom, hogy visszanyeljem az öklendezésemet a stílusod, az arroganciád és a mérhetetlen ostobaságod miatt. Gratulálok, Ákos, nagy dolgokat tettél le az asztalra. 



Én pedig hatalmasat csalódtam.



Végszóként legyen annyi, hogy régebben is inkább ötven forintért vettem volna meg a cédéidet, de mostmár ingyen sem kéne, drágám. Na de miket is beszélek, megyek is vissza szülni és kitakarítom a konyhát, az egész lakást, és vacsorát csinálok az Uramnak, ha már úgysem vagyok másra való... talán ha jó leszek, és beteljesítem a "női princípiumot", beléphetek az Isten Országába.


Ámen.

Disasters in a row


Úgy érzem, magyarazáttal szolgálok nektek egy kicsit, amiért pár hónapja belengettem ide a mézesmadzagot, hogy ilyen meg olyan blogot fogok indítani, és fú de jó lesz, meg minden, aztán egy nagy büdös semmit kapott mindenki. Nem sokan tudnak az új blogindulásról, de azon kevesek azért tanúsítottak némi érdeklődést... és hát ezért bűntudatom is van egy kicsit,bár elég nyomós okom van arra, hogy miért nem ültem gép elé. És mint olyat, azért úgy érzem, hogy elmeséljem, hogy mi is történt pontosan...



Szóval az úgy volt...


... hogy  amikor megírtam az előző bejegyzést, tök jó munkám volt, viszonylag is voltam, amikor nem dolgoztam akkor rendezgettem a házat meg a szobánkat, és úgy éreztem lenne időm futtatni valami blogszerűséget, és ideje lenne elindítani. Minden klappol. Szóval megírtam a beharangozást, el is kezdtem megírni 3 új bejegyzést is egyszerre, és...


... és egyszer csak rohamosan csökkenni kezdett az óraszámom a munkahelyemen, heti 16 órát kellett dolgoznom, maximum 24-et, ami tök jó, csak sajnos egy lakást ebből nem lehet fenntartani. Ez a néha-néha 24 óra lement folyamatos 16-ba, ami erősen kellemetlen éjszakákat okozott.



Kb 3 hét múlva kirúgták a munkahelyéről a barátomat.


Amikor talált másik állást, 2 hétre rá felmondtam.


Utána bekerültünk egy olyan munkahelyre, ahol 11 órát kellett dolgozni, lehetőleg öt napban. Elmondom hogy néztek ki a napjaim:

- Ötkor kelés.
- Öt negyvennégyre kimenni a buszhoz.
- Egy órát buszozni.
- Hétre teljes hadifelszerelésben állni a munkahelyen, munkára készen.
- 18.3O-ig mindösszesen 45 percre ülhettünk le.
- Elindulni haza hétkor.
- Nyolcra hazesni.
- Gyorsan lefürdeni, beledögleni az ágyba.

Please repeat.



Harmadik napra már lépni sem tudtam, és mivel nem tudtam teljesíteni az elvártakat, 3 hét múlva kirúgtak.


Szereztem másik állást.


2 nap után kirúgtak.


A barátomat szintúgy.


Összesen 4 napi fizetesünket lenyúlták.


És most itt állunk munka nélkül.


Szóval lehet, hogy nem tudok villantani mostanában, de igyekszem összekapni magamat. Addig is mindenki szurkoljon, hogy sikerüljön. Písz és láw mindenkinek.






Mondjuk lehet, hogy ez eleve hamvába halt ötlet volt, és Kövérlaci meg Ákoska így akar üzenni nekem... na, megyek is beteljesíteni a női princípiumomat és szülök három gyereket, miközben lecsót keverek az egyik kezemmel. Utána az elkövetkezendő 5O évre lefoglalom magam gyerekezéssel, meg unokázással. Nőként úgysem vagyok többre jogosult, ugye.







 

Közhírré tétetik...




Nem, nem jegyeztek el, nem az a nagy újdonság.


Hanem hogy nemsokára útjára indítom a külsőleg és belsőleg is megújult blogomat, egy teljesen más oldalon, teljesen más névvel, teljesen más témákkal. Persze a szokásos brainstorming marad, de messze nem olyan stílusban, ahogy anno írtam.


Sőt, igazából minden más lesz.


Nem tudom, hogy ez mennyire jó vagy rossz hír, mert (bármennyire hihetetlen is), voltak olyanok akik ezt a MindBlown blogot szerették, és ha engem nem is sikerült a szívük csücskébe zárniuk, azért eljutottunk arra a szintre, hogy nem akar mindenki meglincselni (báááár az Amanda Toddos bejegyzés után kicsit féltem, mostmár bevallhatom.)

Utalok itt arra, hogy rettenetesen megdöbbentem azon, amikor visszaolvastam néhány régebbi bejegyzésemet rendesen kikeredett a szemem és a következőket gondoltam:

- Te jó ég, én ilyen szarul írtam????!!!  (ez főleg a legelső próbálozásaimnál)
- Ennyit káromkodtam??!
- Ennyire szűklátókörű voltam?
- Nekem tulajdonképpen nem volt önkontrollom?
- Ennyire nem fogadtam el senkit, aki máshogy gondolkozott, mint én?
- Ennyire tájékozatlan és lelketlen voltam sokszor?


Stb.


Hát rendesen nyeldekeltem, főleg akkor, mikor megláttam MOST kb öt perce, hogy háromezerötszáz és hétszáz közötti megtekintéssel rendelkezik az utolsó 15 bejegyzésem egyenként. Van, ami elérte a négyezrest is.

Őőőő.... oké... nem tudom hogy ez hogy sikerült, de azért köszönöm, mert az Édes Valentin c. iromány az alpáriasságától eltekintve azért mégiscsak az egyik legjobb lett. De mostmár azt is ezerszer jobbra meg tudnám írni.


Szóval igen, félek attól, hogy most sok olvasómat el fogom veszíteni (nnna... mondja ezt a világhírű blogger), de legalábbis olyanokat, akik a Bloggerről már a szívemhez nőttek és én is figyelemmel kísértem az ő történeteiket. A gyanúm nem alaptalan, mivel az elmúlt fél évben legalább 15 emberrel néha egyáltalán nem fájó, de néha nagyon is kellemetlen búcsút vettünk egymástól, mert én rettenetesen sokat változtam és ezért elcsúsztunk. És sajnos (éssel nem kezdünk mondatot, te tudatlan!) akad még pár ember a listámon, akiktől tervezem, hogy én magam fogok megválni egy kitárulkozó búcsúlevél kíséretében.



Na, azért nem kell ennyire kétségbeesni, nem lettem Gandhi.


(Csak majdnem.)


Szó ami szó - és ezzel befejezem az önfényezést -, az elmúlt két év Angliában, a rengeteg új ember, az új élmények, új szempontok és az alapvetően nyugodtabb és barátságosabb környezet rengeteg lehetőséget adott, hogy tanuljak. Nagyon sokat olvastam, kínkeservesen fájdalmas önismereten vettem részt, éjszakákat sírtam át és zokogtam önkívületben mikor szembementem a legbelső félelmeimmel, a legnagyobb hibáimmal, és iszonyúan elfáradtam mire változtatni tudtam néhány dolgon magammal kapcsolatban. Nagyon féltem és nagyon-nagyon fájt - már csak bevallani azt is, hogy messziről nem vagyok tökéletes, sőt.


Sajnos a lelki fejlődés egy életen át tartó lecke és nem nagyon lankadhat a figyelmed, mert



It is easy to fall back to zero.



Viszont amennyire nehéz az út, a "vég"eredmény annál felszabadítóbb, és megmerem kockáztatni, hogy soha nem voltam még ennnyire önazonos, mint amennyire most vagyok. Az egész eddigi életem olyan volt, mintha élnék ugyan, de valahogy mégse... az álomvilág és a kegyetlen valóság határán, félig kómában, mindentől távol, igen, lelketlenül.


Biztos vagyok benne, hogy lesz olyan aki félre fogja érteni és meg fog ijedni ettől, nem kicsit, majd gyorsan és velősen rövidre zár minden további kapcsolatot velem.


És az is ijesztő egy kicsit, hogy a jövendő blogomnak lesz egy saját magamról szóló része, egy bemutatkozás, és hát... igen... ott leszek én. Ez még messzebb van és pontosan tudom milyen kockázatos arcképet, fényképeket tenni egy meglehetősen szokatlan véleményözön mellé, de nem hazudhatok tovább és nem titkolhatom el, hogy ez én vagyok. Furcsa lesz biztos nektek is, hogy arcot, alkatot, személyiséget kapcsoltok hozzám és gyakorlatilag követhetitek, hogy mi történik velem. Nem azért, mert olyan nagy celeb lennék vagy valami, csak nagyon fontos dolgokról szeretnék írni és fontosnak tartom meglépni azt a "tökösséget", hogy felvállalom azt hogy ez én vagyok. Ez a véleményem. És tetszik vagy nem, de

Ez.


Vagyok.


Én.


Kissé a torkomban dobog a szívem már ha csak rágondolok is, és tudom hogy kapni fogok olyan kommenteket, amiktől néhány éve még sírvafakadtam volna. A különbség az, hogy életbelép a kommentmoderáció.


Na. Többet nem mondok, így sem akartam ennyit beszélni erről, de valahogy ez így most kicsúszott a számon. Nem tudom mikor fog aktuálisan elkezdődni a blog, mivel ha megnyitom azért már kellenének velős és tartalmas bejegyzések is, hogy ne egy semmitmondó fejlécet kapj.


Na, ennyi. A káromkodásról is igyekszem nagyon leszokni, de nem mindig sikerül, hogy a kurva Isten baszná meg az eget. :)


(A linket majd idedobom).


Peace You All.


Mit is mondhatnek.... ?

Udv ujra mindenkinek...

Nos hat ize... mit is mondjak... visszaolvastam nehany regebbi bejegyzesemet, es meg vagyok dobbenve, hogy olyan mondatokat irtam le EN,  amik kurvara nem alljak meg a helyuket.

Te.
Josagos.
Isten.

Atya.
Ur.
Isten.

Azert jottem vissza, hogy bejelentsem, iditok majd egy uj blogot, valami hasonlo stilusban, de jelenpillanatban annyira le vagyok sokkolodva, hogy... hogy most nem jon ki tobb a szamon.

(omg omg omg..)

Welcome again :)


Mióta nem írtam ide te jézusatyaúristen. :D


Huhh.... mit is és hogy is írjam.... hol kezdjem... 


A repülőgépem nem zuhant le, bár azért végigizzadtam az utat azt azért lányosan és pirulósan be kell vallanom. 


Megérkeztem, beköltöztünk a Barátommal a lakásunkba, tehát hivatalosan is összeköltöztünk.

 

Elég sokáig nem találtam állást, viszont tömérdek interjúra behívtak, valami elképesztő a különbség az UK-i és a magyarországi ügyintézések és interjúk között. 3 hónap alatt 7 vagy 8 állásinterjúra invitáltak be, amiből mindet elbuktam ugyan a hiányos és még mindig töredezett angolom miatt, de nem adtam fel.:D


Aztán egy közvetítő segített nekem szobalánykodni egy ötcsillagos hotelben, most pedig egy sima ultraszónikus gyár alkalmazottja vagyok. 


... és ezzel közel 330.000 forintot keresek havonta úgy, hogy összesen 4 napot dolgozok.


Ez a különbség basszátok meg...

 

Ez volt a rövid összefoglaló. xd Tehát én csak ajánlani tudom azt,hogy aki teheti az egy percig se gondolkozzon azon, hogy Londonban vesse-e meg a lábát. Szerintem nem az a bátorság, hogy elmersz-e indulni otthonról, hanem hogy olyan körülmények között még egyáltalán ott mersz maradni... így visszanézve Mo. tényleg egy hardcore survivor mód... 


.... most megmár ugye főleg hogy a Narancs ismét 2/3-addal gurul tovább a földeken...

 

Bye bye Hungary...


Hát igen. Eljött ez az idő is, mikor a kilépek az országhatáron. Sosem gondoltam volna egyébként hogy ez valaha is eljön,

Hétfő délután én már Londonban leszek, és a magyar munkakeresők táborát fogom erősíteni.

És nem sajnálom. Nem érzem úgy, hogy elárulnám a hazámat. Meg bennem csak akkor lesz hazaszeretet, hogyha a hazám is szeret engem, meg engem szolgál. Sajnos jelenleg egyik sem aktuális.

Szóval meghatározatlan időre felhagyok az írással. (Most bizonyára gyászba borul az egész internet).


Nah de... ennyit akartam. Elhagyom kis országunkat. Légyszi drukkoljatok nekem, hogy ne zuhanjak le a repülővel, mert speciel ettől félek a legjobban. xd

HA esetleg ez mégis megtörténne, annyit szeretnék üzenni mindenkinek, hogy KAPJA BE A RENDSZER, és hogy mindenkit szeretek a bloggeren, meg szerettem is,és sok sikert mindenkinek az életben, és láw és peace.

Egyszóval bye bye, farewell...

What the FUCK ?!!

Tudjátok... már kezd egy kis idő óta nagyon idegesíteni az, hogy a fiúk 99.9%-a, ha beszélgetni kell, akkor elsőként hozza fel a szex témát.  De mindig. Értitek mindig. A minap felmentem Skype-ra, és csodálatos módon egy ismeretlen ember vett fel az ismerősei közé, aki összesen KÉT KÉRDÉS után (az egyik az volt, hogy hány éves vagyok, a másik az, hogy én vagyok-e a képen), megkérdezte, hogy MI VAN RAJTAM! Érted?! Egy totál idegen, totál ismeretlen, totál anonim csávó, egy teljesen ismeretlen lánynak HARMADIK kérdésnek azt teszi fel, hogy MI-VAN-RAJTA?!!!

 

Tovább»

Celebration time!

Hát eltelt megint egy év!

 

Fóbiák



Nem, most nem a homofóbiámat fogom ízekre szaggatni, elemezni, boncolgatni, választ kapni a miértekre. Most egy egészen más eredetű félelmet fogok bemutatni nektek, amit lehet hogy most sokan ki fognak röhögni, és emiatt nagyon lesajnálnak (nem kell, köszi), de azért remélem hogy néhányan azért együtt tudnak majd érezni velem. Vagy ha nem is együttérezni, legalább rálátást nyerni arra, hogy létezik egy ilyen eredetű betegség(?). Ami számomra, meg a hozzám hasonlóak számára egyáltalán nem vicces...


Tovább»

A nem-döntés is döntés

 

(Off: a blogot 1280-as felbontásban ajánlott nézni, akkor lehet látni az egészet.)

Avagy ez a bejegyzés most arról fog szólni, mekkora hatalom van a kezünkben a saját életünk felett.

Tovább»